Műanyag ipari keresések 2020 első félévében
A Google keresőben nyomon követhetjük, hogy naponta hogyan változnak a keresési trendek egyes kulcsszavakra és témakörökre. Természetesen a keresőóriás hétpecsétes titokként őrzi a keresési algoritmus működési elvét és a ranglista összeállításának kritériumát, ebből adódóan a keresési trendekben se számítsunk konkrét számokra, inkább csak arányokat láthatunk. Véleményem szerint a kilengéseket sem mindig jelenítik meg, hogy a SEO-val foglalkozók ne manipulálhassák, illetve kevesebb információt kapjanak a találati lista manipulációjához.
A COVID felülírta a várakozásokat
Szinte valamennyi kulcsszó esetében, így a műanyagipari és fertőtlenítőszerek esetében is, többé-kevésbé meg lehet jósolni a keresési trendeket, hiszen az a hagyományos kereslet mértékével hasonló módon változik a legtöbb esetben. A 2020-as év első negyedévében azonban a koronavírus felülírta a várakozásokat és számításokat, ez a keresési trendeken beül is nyomon követhető.
Míg 2019-ben nem is ismertük a COVID kifejezést, február 20 és március 15 között a hússzorosára emelkedett a lekérések száma. Persze nem tudhatjuk, hogy összesen hányszor kerestek erre a kifejezésre, viszont az beszédes, hogy a hússzoros emelkedés a 2019 decemberi adatokhoz képest következett be világviszonylatban, amikor is már több tízezres kellett, hogy legyen a kínai járvánnyal kapcsolatos érdeklődés.
Műanyagipari trendek
Ha megvizsgáljuk a keresések számát:
- a „műanyag” kulcsszóra, azt tapasztalhatjuk, hogy a 100%-os arányszámhoz képest 49-re esett vissza az értéke március hónapban, ez a karácsonyi keresési mértékekkel egyezik meg nagyjából.
- a „műanyag tartály” kifejezésre érkező keresések egyelőre stagnálnak, de ez a szezonális érdeklődéssel is kapcsolatban lehet.
- a „tartály” kulcsszót, azt tapasztaljuk, hogy öt éves viszonylatban nem tapasztalható 27 pontra esett vissza, a februári 73 pontról. Ez az érték a karácsonyi és újévi időszakban is minimum 36 pont volt.
- a fertőtlenítőszer és fertőtlenítő szer kifejezéseknél azt láthatjuk, hogy egy éves távlatban a maximum 17 pont volt, márciusban ez ugrott fel a jelenleg legmagasabb 100-as pontértékre.
A keresési trendek megjóslása nem tiszte a SEO szakértőnek, és jelenleg nem is lehetséges, hiszen a korábbi statisztikai adatok nem adhatnak támpontot a grafikonok mozgásával kapcsolatban a jelenlegi helyzetben.
Keresési trendek és változásaik műanyag és fertőtlenítő szer kulcsszavakra. A Google keresési trendek változását 2020-ban a koronavírus járványány miatt a legjobb SEO szakember sem tudja pontosan előrejelezni, műanyagipari és fertőtlenítőszer kategóriában sem. Néhány további érdekes és izgalmas téma, melyet mindenki számára ajánlunk: Google első hely, honlap optimalizálás ára, seo szakember keresése, keresési trendek vizsgálata, Google keresés optimalizálása.